Főoldal Képregényeim Grafikáim Festményeim Digitális rajzaim Kreatív Rólam Nektek

2019. augusztus 31., szombat

Illusztrációk

Üdv!
Tegnap a megrendelésen dolgozván a közben hallgatott zenék megihlettek és készítettem két illusztrációt is.
Az egyik a Leander Kills- Ha elmész című számára készült. Itt főleg erre a szövegrészre koncentráltam:
"...Csak alá szállj és fölé repülj
Ha nincs levegő, a mélybe merülsz
 
De ha elmész, ne vigyél magaddal
Hozom a fájdalmam
Neki súlya van
Én levegő nélkül maradtam..."


A másik rajz a Road-Ölj meg december című zenéjére készült. Itt inkább magára az érzésre koncentráltam és kicsit konkrétabban értelmeztem a címet.
A rajzok A/5-ös méretűek és tussal készültek. Ma már igazán folytatnom kell a megrendelést, kicsit elcsúsztam vele. ^^'
Legközelebb azzal jelentkezem.
Pá!

2019. augusztus 15., csütörtök

Portrék akvarellel-megrendelés

Halihó!

Ismét volt egy megrendelésem, de ezúttal nem hüllőkkel kapcsolatban. (Az is lesz még, úgy tűnik nem áldozott le a gekkós commissionömnek :D)
A szomszéd asszonyom kért fel rá, hogy fessem meg neki ezt a képet, ugyanis a festményen szereplők lagzijába készülnek most szombaton. Kicsit körülményesen sikerült megszereznem róluk a képet, ami referenciaként szolgált a festményhez, de végül időben sikerül befejezni. Tegnap este készen is lettem vele, igaz, hogy végül kisebb méretben készítettem el. Portréban nem vagyok olyan jó, szóval nem mertem a nagyobb kerethez igazítani a rajzot, mert mi lesz, ha nem tetszik neki és visszamondja a megrendelést? Volt már egyszer, évekkel ezelőtt erre példa. Mondjuk akkor kicsit ki is égtem a dolgon. Egy menyasszonyi képről kellett megfestenem a portrékat, és a menyasszony...hát, nem szépítem, volt vagy 120 kiló. A megrendelőnek nem tetszett a kész kép, mert az ara arca olyan kövérnek tűnt rajta... Hát.. ja... Egy 120 kilós nőt nem fogok topmodellként megfesteni. Na, mindegy. Csak ezt annyira a szívemre vettem, hogy azóta nem is készítettem akvarell portrét megrendelésre.
Most is félek odaadni a képet, az önbizalmam nincs az egekben :'D.
Hoztam azért pár pillanatképet a készítés folyamatáról:

A kedvenc akvarell ecsetceruzáimmal dolgoztam, amiket majdnem pontosan egy éve szereztem be Kínából nagyon olcsón. :) Tökéletesen működnek és nem kell folyton mártogatni és kimosni az ecsetet egy-egy szín után. A víz adagolás is jobban megoldható. Nagyon praktikus kis cucc, igazán szeretem.^^

Azért haladok balról jobbra, mert így ésszerű egy jobb kezesnek. :D
Nagyon élveztem a festést, rég csináltam már. Ceruzával is rámentem a
képre,ezzel pontosítva bizonyos részeket.

2019. augusztus 8., csütörtök

Júliusi gekkó parádé befejező rajzai

Sziasztok!
A júliusom nagy része a gekkós megrendeléseim körül forgott. Az utolsó megrendelést nem is mutattam még nektek: lány portréja a két gekkójával. Egy amerikai lány egyébként, ahogy kivettem a szavaiból még elég fiatal(kb. 16-17 évesnek saccolom) . Jó móka volt rajzolni, főleg a színes haját, a gekkókat pedig alapból imádom csinálni. :) Ilyen lett a végeredmény, tetszett neki:

A másik gekkós rajzom pedig a saját kis sárkányomat ábrázolja. Ezt csak úgy rajzoltam. Nagyon régóta nem alkottam semmilyen tradicionális technikával. Régen szinte csak grafittal rajzoltam, de azóta elég sokat változtam. Jól esett ezt a kis A/5-ös firkát megcsinálni.

Ennyi lettem volna mára, csak még lógtam ezekkel a rajzokkal.
Most a képregényem következő fejezetén dolgozom, de mellette egy  meglepetéssel is készülök. Remélem nemsokára meg is tudom mutatni.

Pá! ^^

2019. augusztus 3., szombat

Himitsu második fejezet

Halihó!
Végre befejeztem a képregényem második fejezetét, gondoltam megosztom veletek itt is. :)
Ha érdekel, katt az olvasásra.


Népszerű bejegyzések